Negyedik, egyben utolsó képzési alkalmát tartotta az Erdélyi Politikai Iskola. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) és a Magyar Ifjúsági Értekezlettel (MIÉRT) partnerségben szervezett képzésén ezúttal az erdélyi politika viszonyai, a 2018-as magyarországi országgyűlési választások, a politikai menedzsment és a politikai kommunikáció került a figyelem fókuszába.
Az első képzési napon Barna Gergő szociológus és kampánytanácsadó beszélt az erdélyi magyarok társadalmi és politikai térben betöltött szerepéről, majd Orbán Balázs és Hollik István tartottak előadást a magyarországi kampányról és az országgyűlési választások eredményéről.
Orbán Balázs államtitkár, a Migrációkutató Intézet volt főigazgatója kifejtette: a kormánypártok komoly győzelmet arattak, s a hódmezővásárhelyi időközi választások utáni néhány napos bizonytalanságot leszámítva a kampányt magabiztosan dominálta a Fidesz. Az ellenzék pozitív üzenet megfogalmazása helyett csupán a kormánypártok támogatottságát próbálta erodálni. A Jobbik az előadó megfogalmazása szerint „altalajt váltott”, hogy egyre szűkülő választói csoportokért versenghessen a baloldali pártokkal, ami vesztes stratégiának bizonyult. Az előadó sajnálatosnak nevezte, hogy a DK relatíve sikeres lehetett „a szégyen határát nemcsak súroló, hanem azon át is nyúló” stratégiájával, ami a határon túli magyarokról szóló negatív üzenettel mozgósította az erre fogékony választókat.
Orbán Balázs ezután a nemzetpolitika célkitűzéseiről is beszélt. Mint mondta,
a magyar kormány multietnikus, országhatárokon átnyúló egységként tekint a Kárpát-medencére,
és arra törekszik, hogy a magyarság lehessen a legfontosabb társadalmi, gazdasági és kulturális szervező erő ezen a területen.
A kampány a monotóniatűrésről szól
Hollik István a kampány tanulságait elemezve arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy a választási kampányban a kitartás és a monotóniatűrés a legfontosabb egy politikus számára, akinek mindenképpen tudnia kell a választ arra a kérdésre, hogy „miért csinálja”.
A politikai ellenfelek célja, hogy a témák tekintetében átmenjünk az ő térfelükre és elveszítsük az egyensúlyunkat. Hollik meglátása szerint két egymástól teljesen idegen tematika határozta meg az ellenzéki és a kormánypárti médiumokat ezért korábban példátlan módon
két teljesen eltérő „párhuzamos valóság” jött létre a kampányban.